Lázár Ervin Program

Az októberi hónapban került sor a Lázár Ervin Program keretében, a hatodik és hetedik évfolyamos tanulók számára a szolnoki Damjanich János Múzeum égisze alatt megrendezett ,,Időutazásra fel” tematikájú kiállítás megtekintésére.  

A túrkevei diákság három külön kiállítást látogatott meg tárlatvezetők kíséretében, akik figyelemfelkeltő bemutatást tartottak a diákságnak interaktív és kooperatív feladatokkal színestíve az ismertetést, és segítve a diákság befogadását a különböző korszakok iránt.

Az első, s egyben a múzeum legújabb tárlata, az Ezt látták a csillagok – Másfél évszázad régészeti tevékenysége Jász-Nagykun-Szolnok megyében címmel a megye kiemelkedő régészeinek munkásságába, leltározott leletekbe és a nagy érdeklődést kiváltó dobogóba süllyesztett csontvázsírok világába kalauzolta el a diákságot.

Az évfolyamok következő állomása A Kunok és Jászok a magyarok között című kiállításához vezetett. A tárlat megtekintése során a tanulók azt az utat járták be, amelyet a több évszázaddal ezelőtt hazánkba érkező kunok és jászok tettek meg. A tárlat forrás- és képi anyagához feladatsor kapcsolódott, melyet a diákoknak csapatokban kellett megoldaniuk.

Végezetül az Élők háza – holtak hazája tárlat várta nyitott kapukkal a diákokat, ahol a mai modern világunkba ragadt ősi kelta harcost kellett visszajuttatni saját korába egy számzárás időkapun keresztül a csapatokra osztott osztályoknak, melynek számait egy helyesen kitöltött keresztrejtvény megoldása adta. Az állandó kiállítás régészeti tárgyakon keresztül bemutatta a megyében előforduló összes régészeti korszakot az őskőkortól kezdve a török korig bezárólag.

A múzeumpedagógia keretében a diákok élményközpontú módszerrel ismerkedhettek meg a régmúlt eseményeivel.

A Lázár Ervin Program az 5. évfolyamos tanulók számára a törökszentmiklósi Ipolyi Arnold Művelődési Központban biztosított programot októberben. A tanulók a Tabán Néptánc Egyesület interaktív, rendhagyó néptánc-népzene óráján vettek részt. A foglalkozás célja a magyar népzene közösségformáló erejének erősítése volt, miközben a program az érintett korosztály személyiségfejlődéséhez is nagyban hozzájárult. A néptánc egyesület a hagyományos táncaik mellett az adott tájegységre jellemző népviseletet is reprezentálta. Az óra további részében jellegzetes népi hangszerekkel is megismerkedhettek interaktív módon a gyerekek. Az előadás végén táncház várt a tanulókra, ahol kipróbálták a tradicionális lépéseket.

Köszönjük szépen a Karcagi Tankerületi Központnak a programok megvalósulását!