Fecsketábor

A 2.c osztály háromnapos Fecsketáborral kezdte a tanévet. Csütörtökön egy kerékpártúra keretében körbekerekeztük a várost, és az összes játszótéren megálltunk egy kicsit hintázni, mászókázni. A délelőttöt a Nimfeában zártuk közös játékkal, barangolással a tanösvényen.
Nagyon várták már a gyerekek a pénteket, a strandolást, sajnos tavaly az úszásoktatás elmaradt számukra. A vizes játékok után jólesett a közös fagyizás.
Szombat délelőtt pedig egy buszos kirándulással Kisújszállásra mentünk át, ahol a moziban megnéztük a Mancs őrjárat című filmet, ezután pedig a Süsü barátait felvonultató játszótéren töltődhettünk fel a tanévkezdésre a kellemes őszi napsütésben.