Zrínyi Ilona Matematika verseny megyei forduló

Iskolánkban nagy hagyománya van az emelt szintű matematikaoktatásnak és a tehetséggondozásnak. Így természetes, hogy a tanév során számos versenyen teszik próbára tudásukat  a matematikát kedvelő diákjaink. A legfrissebb eredmények a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján születtek, ahol egy-egy évfolyamon ebben az évben is száz körül volt az indulók száma. Iskolánkat 20 tanuló képviselte.

Sajnos a megyei egyéni és csapatverseny eredményhirdetésén már elővigyázatosságból nem lehettek jelen a  legeredményesebb versenyzőink, akik közül a legszebb eredménnyel a következő tanulóink büszkélkedhetnek:

3. évfolyam: Nagy Botond 7. –  felkészítő: Kovácsné Szécsi Mária

4. évfolyam: Sallai Anna Katalin 12. – felkészítő: Kontosné Hajdú Hajnalka

7. évfolyam: Ábrahám Bence 7. – felkészítő: Pozsonyiné Vad Ilona

8. évfolyam: Kovács Adél 13. – felkészítő: Törökné Semegi Éva

Ezen kívül csapatban az ötödikes versenyzők 15.; a hetedikesek 8.; a legnagyobbak pedig 7. helyezettként zárták a versenyt.

Gratulálunk a kollégáknak és a diákoknak a kiváló eredményekhez!

Következzen néhány kép az alsós versenyzőinkről