Idegen nyelvi versmondó verseny

A Nagykun Baptista Oktatási Központ Illéssy Sándor Szakgimnázium és Szakközépiskola Tagintézménye azzal a céllal hirdette meg versenyét, hogy az általános iskolás diákok megmutassák felkészültségüket az angol vagy német nyelvben szerzett jártasságukról. A résztvevők egy nagyon szép, összetett feladatra vállalkoztak, ugyanis a nyelvtudás mellett az előadókészségüket is megmutatták, hiszen a művészet, ezen belül a költészet nyelvén szólaltak meg.

Február 11-én 6 település 8 általános iskolájának 83 diákja lépett a zsűri és a közönség elé. Iskolánkat 3 diák képviselte.

Angol nyelvből Horváth Henrietta 7. évfolyamon szépen szerepelt, (felkészítője: Nagyné Fónagy Éva) emléklapot kapott.

Német nyelvből Tóth Maxim 5. évfolyamon 1. helyezést, míg Kalmár Adrián 7. évfolyamon 2. helyezést ért el.

Minden tanuló emléklapot és egy kis ajándékot kapott. Finom süteményekkel vendégeltek meg minket, melyet az iskola tanulói készítettek!

Egy igazán színvonalas és jó hangulatú délutánon vettünk részt, a gyerekek sikerélménnyel távoztak, és ez a legfontosabb!

Nagyon büszke vagyok bátorságukra, szorgalmukra és arra, hogy nem voltak restek idegen nyelven verset tanulni és azt elszavalni!

Fintáné Herczegh Otília

Gratulálunk a kimagasló eredményekhez!