Kirándulás Budapestre

Április 7-én Budapesten  jártunk

Délelőtt a Természettudományi Múzeum állandó és időszakos kiállításait néztük meg, ahol interaktív lehetőségekkel egy-egy élőlényt, kőzetet, élőhelyet alaposabban is megismerhettünk. Dinócsontvázak, óriáshalak mellett sétáltunk, kihalt állatokat, növényeket láttunk. Több óriási paravánon bemutatták, hogy miért fontosak az emberiség számára az ásványok. Az előcsarnokban rengeteg, számunkra kevésbé vagy egyáltalán nem ismert gombát láthattunk, sőt szavaztunk is, hogy nekünk melyik tetszett a legjobban.

A csepergő eső elől a Corvin-közbe húzódtunk, kipróbáltuk a Plaza mozgólépcsőit, játékait és sportszereit. Remek volt fagyizni, miközben kint hol sütött, hol esett.

A közelben lévő Práter utcában felkerestük az ,,Einstand”című bronz kompozíciót az iskola előtt,  ami Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című szereplőinek állít örök emléket.

Innen sportolni indultunk. Újbudán található Európa egyik legnagyobb trambulinparkja, ahol mi is kipróbálhattuk a különféle ugrálócsodákat, na, és az állóképességünket. A rövid közös bemelegítést már a speciális zokniban végeztük, aztán egy órára birtokba vettük a pályát.

Alaposan megizzadtunk, de megérte!