Március 15-ei ünnepség

Március 15-én ünnepeltük az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének 170. évfordulóját. A megemlékezésre idén a Kossuth úton került sor, március 14-én. Az érkezőket a nemzeti színekben pompázó, szépen feldíszített tornaterem fogadta. A Himnusz elhangzása után Török Róbert igazgató úr mondott ünnepi beszédet.

Az ünnepi műsort az alsós kisdiákok – a 3.a, és a 2.b osztály tanulói – osztályfőnökeik (Soós Lajosné és Finta Ferencné) felkészítésével és a Kistücsök Néptánccsoport, Dittrichné Szegő Hedvig vezetésével adták.

Iskolánkba látogatott Nagyszalontáról, Gali Teréz énekes, aki Petőfi Sándor és Arany János verseit adta elő megzenésített formában, gitárjával kísérve. A dalok mellett Gali Boglárka, az énekesnő lánya szavalt verseket a költőktől.

Az előadás végén az énekesnő, „Túrkeve” című saját szerzeményét is elénekelte, a közönség nagy örömére.

Köszönjük szépen a színvonalas előadást!

Köszönjük a műsor minden résztvevő tanulójának és pedagógusának a munkáját!