,,Szép magyar beszéd” verseny iskolai forduló

2020. november 16-án, a Magyar nyelv napja tiszteletére rendeztük meg az 5-8. évfolyamosok részvételével a ,,Szép magyar beszéd” verseny iskolai fordulóját. Első körben minden tanuló egy általa választott szöveg helyes felolvasásával állt a hallgatóság elé. A verseny második részében pedig egy ismeretlen szöveget kellett rövid felkészülés után a versenykiírásnak megfelelően bemutatniuk.
Nagy örömünkre ismét szép számmal versengtek az olvasásban, szép beszédben jeleskedő diákjaink. Minden évfolyam legeredményesebb versenyzője továbbjutott a várhatóan februárban lebonyolításra kerülő területi fordulóba.

Eredmények:

5. évfolyam: 6. évfolyam:
I.     Kontos Kata  5.b  I.    Kaszanyi Boglárka   6.b
II.   Sallai Anna Katalin 5.b  II.   Tóth Maxim 6.a
III. Borók Martina 5.a III. Máté István 6.b
7. évfolyam: 8. évfolyam:
I.    Fazekas Bence 7.b   I.     Németh Zsombor 8.b
II.   Csuka Csenge  7.a  II.   Árvai Gabriella 8.a
III. Lénárt Gabriella 7.b           III. Szabó László 8.b

Felkészítőik: Madarasi Magdolna, Retterné Gyenes Erika és Szíjártóné Kun Zsuzsa

Gratulálunk a szép eredményekhez!

Pár napja nagy meglepetés ért bennünket. Az előbbi verseny tavalyi iskolai, majd  területi győzteseként Németh Zsombor 8.b  osztályos tanulónk a Szép Magyar Beszéd verseny Tiszántúli fordulóján a Kazinczy-jelvény bronz fokozatában részesült. Felkészítő tanára: Retterné Gyenes Erika.

Gratulálunk és további eredményes versenyzést kívánunk Zsombornak!