Pályaorientációs nap (2018-12-01)

A 2018. december elsejei rendezvényünk fő célja az volt, hogy minél szélesebb körű tájékoztatást biztosítsunk diákjainknak itt helyben, a különféle szakmákról, mesterségekről.

A nyolcadikosokat és szüleiket elsősorban a vidéki középiskolák standjai vonzották. Az iskolák képviselői nemcsak szóróanyagokkal érkeztek, hanem szívesen válaszoltak az érdeklődők kérdéseire. A leghosszabb sorok az idén is a gyakorlati tevékenységek kipróbálásánál alakultak ki, így bárki fúrhatott, fűrészelhetett, fodrászkodhatott, kalapálhatott vagy éppen palacsintát süthetett, ünnepi dekorációt készíthetett.

Többféle pályaválasztással kapcsolatos tesztet is kitölthettek a tanulók, sőt riportok is készültek a nap eseményeivel kapcsolatban.

A délelőtt folyamán több külső helyszínen is jártunk, ahol mindenütt szívesen fogadták csoportjainkat. Így jutottunk el a Postára, Gyógyszertárba, az SMR, a Kun Metalokála, a Kevefém és a Kostyál autószerelő üzemekbe, asztalos műhelybe.  Természetesen az Elegant-Keve Ruhagyár és a COOP Áruház is készséggel mutatta meg az ott folyó munkát.

Ezen a napon rendeztük meg ,,Sikernapunkat” is. A közvetlen beszélgetésben többek között arról is hallhattunk, hogy a tehetség önmagában nem vezet sikerhez. Szorosan összefügg vele a szorgalmas, alázattal végzett edzőmunka, időnként a sérülés miatti kényszerpihenő. A kitartó, néha lemondásokkal kísért évek azonban előbb-utóbb meghozzák a várt eredményeket. Ehhez kaptak biztatást a jelenlévő diákok.

Köszönjük valamennyi együttműködő intézmény, cég és magánszemély segítségét, támogatását ennek az összetett programnak a megvalósításához.