Az alsó tagozatos napközis munkaközösség idén is lelkesen készült a húsvéti ünnepkörre. Az alsó évfolyamokon Szendiné Kelemen Tünde, Kórizs Istvánné és Szabó Andrásné, míg a felsőbb évfolyamokon Balogh Jenifer és Vincze Mihály teremtettek ünnepi hangulatot kreatív, igényes dekorációikkal. A délelőttös kollégák is aktívan kivették részüket a húsvéti készülődésből, így az iskola minden szegletében megjelent az ünnep varázsa.

A készülődésből a tanulók is aktívan kivették részüket: minden napközis csoport kézműves foglalkozások keretében hangolódott az ünnepre, ahol számos szép alkotás született.
Nagy örömünkre részt vettünk a Művelődési Ház „Húsvétoló” programján is, ahol diákjaink ismét megmutathatták ügyességüket és kreativitásukat. A Finta Múzeum is húsvéti programmal fogadott bennünket, amelyet ezúton is hálásan köszönünk.
Köszönet illeti valamennyi napközis pedagógust odaadó munkájáért, amellyel hozzájárultak az ünnepi hangulat megteremtéséhez.











