HAPPY-hét a Petőfi felsőben

 A Víz világnapja alkalmából március 23-27. között rendeztük meg a HAPPY-hetet a Petőfiben, ahol változatos programokat kínáltunk a gyerekeknek.

 A hét programjának célja, hogy felhívjuk a figyelmet a tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletünk veszélyeztetettségére.

Minden osztályból 3 fős csapatok vettek részt az iskolai vetélkedőn, majd vízzel kapcsolatos kísérleteket mutatott be számukra Vad Lajos tanár úr, mely nagy népszerűségnek örvendett, érdeklődve fogadták a gyerekek.

5-6. évfolyamon a 6.c, 7-8.évfolyamon a 7.a osztály csapatai szerezték meg az 1. helyet.

Óraközi szünetekben igyekeztünk népszerűsíteni a diákok körében a vízfogyasztást, ízesített, mentes és szénsavas vizeket kínáltunk számukra.

Köszönjük a Biológia-földrajz munkaközösség szervezőmunkáját!