Lázár Ervin Program

2022. február 10-én a Lázár Ervin Program keretében a Pesti Magyar Színházban jártak nyolcadikosaink, ahol a Legyetek jók, ha tudtok című zenés darabot nézték meg. Mindannyian izgalommal várták már ezt a napot, hiszen hosszú idő után most adódott lehetőség arra, hogy az iskola falain túl egy kicsit művelődjenek, szórakozzanak.

Néhányan most voltak először színházban. Az előadás különlegessége, hogy a Kossuth-díjas színész, Eperjes Károly mellett sok kisgyermek is szerepelt a darabban. Nemcsak a szereplők, a történet, hanem a díszlet és a jelmezek is lenyűgözőek voltak – írták valamennyien. Egy igazi nagy élmény volt mindannyiunknak! Köszönjük, hogy részesei lehettünk!

A program keretében nem csak végzős diákjaink, hanem az alsóbb évfolyamosok is részt vehettek. Többen Törökszentmiklóson, a Magyar Filharmonikusok előadását élvezhették. Az interaktív műsor sok-sok információval gazdagította diákjainkat, lehetőséget adott magyar mivoltuknak átgondolására, mindezt természetesen zenével átszőve. Az alsóbb évfolyamosok is részesei lehettek a programnak, s minden bizonnyal számukra is emlékezetes élményt jelentett!