Szeptember 26-án, péntek délután tartotta meg a Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola a már hagyománnyá vált sportnapját.
Az esemény része volt annak az országos kezdeményezésnek, amelyet a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) indított el, s amely ma már Európai Diáksport Napja (ESSD) néven ismert. Idén több mint 1500 iskola csatlakozott, hogy közösen mozgásra buzdítsák az általános és középiskolás fiatalokat.
A program célja, hogy a diákok ezen a napon változatos és élménydús sporttevékenységeken vehessenek részt, legalább két órán át aktívan mozogva.

Az 1–4. évfolyam tanulói az időjárás változékonysága miatt a Kossuth utcai körzetben rendezték meg a Fesztivált, amelyet a negyedik évfolyam szervezett a pedagógusok és pedagógiai asszisztensek közreműködésével. A kisdiákok először a tornatermemben gyülekeztek, ahol a megnyitó és a közös bemelegítés után csoportokba osztva indultak a nyolc állomás feladataira.
A gyerekek sokféle játékos és ügyességi feladatban próbálhatták ki magukat: kötélhúzás, célbadobás és célbalövés, labdás pálya, egyensúlyi feladatok, futás és kígyóváltó is várta őket. Minden állomáson pedagógusok irányították a sporttevékenységet. A jókedv, nevetés és vidám hangulat mellett a legfontosabb cél az volt, hogy minden kisdiák minél többféle mozgásformát tapasztaljon meg, és olyan élményekkel térjen haza, amelyek a rendszeres mozgásra ösztönzik őt.











