Tehetségnap 2016.

Tehetségnap 2016.

Egy bölcs mondás szerint ,,mindenki tehetséges valamiben”. Ennek megmutatásához, kifejezéséhez csupán helyzeteket, lehetőségeket kell biztosítani, teremteni az egyén, a gyermek számára.

Ezeket a gondolatokat szem előtt tartva döntött úgy iskolánk tehetség munkaközössége, hogy az idei tehetségnapon olyan területek felé nyitunk, amelyek eddig nem, vagy csak kisebb figyelmet kaptak. Így esett a választásunk a természettudományokra, a művészetekre, és az idegen nyelvi kommunikációra.

Programok és eredmények:

November 15.

Tanulói kísérleteket láthattunk fizikából és kémiából a 8.c. osztályosok előadásában, felkészítőjük, Ferenczi Mária útmutatásai alapján.

 November 16.

 Fotópályázat eredményhirdetése, melynek témája: Az ősz

Fotópályázat eredményhirdetés

I. Oláh Lilla Borbála (6.b) ,,Különc” című fotója

II. Fábián Gréta (5.b) ,,Vidám ősz” című képe

III. Tóth Izabella (7.a) fotója

Különdíj: Erdős Karina (3.b) ,,Őszi lakoma”

Lénárt István (6.b) fotója

,,Beszélj bátran, mesélj bátran” Idegen nyelvi verseny:

Idegen nyelvi verseny
– Alsó tagozat: I. Dobis Attlia (4.c)
II. Kalmár Adrián (4.a)
III. Nagy Levente (4.a)
– Felső tagozat: I. Busi Olívia (7.b)
II. Fábián Balázs (6.a)
III. Ábrahám Réka (5.a)
Különdíj: Harry Potter Club (8.)

,,Még azt mondják Túrkevibe ’’ ,,KEVI” népdaléneklő verseny:

"KEVI” népdaléneklő verseny

"KEVI” népdaléneklő verseny
– Alsó tagozat: I. Árvai Gabriella (4.b)
II. Varga Virág (2.b)
III. Kontos Kata (1.b)
Különdíj: Nagy Beatrix (4.a)
– Felső tagozat: I. Simon Éva (6.a)
II. Fürge Flóra (8.a)
III. Fias Tamás (Kaszap Nagy István Ref. Ált. Iskola 6.o.)
Különdíj: Simon Diána (Kaszap Nagy István Ref. Ált. Iskola (5.o.)

 

Gratulálunk minden résztvevőnek és a felkészítő tanároknak!

Képriport a versenyekről