7 mérföldes csizmában heted 7 határon át – Országos Mesevetélkedő

Iskolánkban már hagyomány, hogy minden évben benevezünk a 7 mérföldes csizmában… Országos Mesevetélkedőre. Ebben a tanévben sem történt ez másként. A verseny népszerűségét igazolja, hogy az idén 10 csapatunk versengett meg az első két fordulóban. Örültünk a lelkesedésnek, hiszen így 3 fordulót iskolánkban rendezhettünk meg.  Már több éve, hogy nem rendeznek megyei fordulót Petőfis csapatok nélkül. Reméljük, nem lesz ez másképpen az idén sem. Legjobb eredményeink a megyei 2., 3., 4., 7. hely.

A játék keretét a magyar népmesék adják. Az ismert vagy ismeretlen történetek felidézik kedvenc mesehőseink kalandjait, de találkozhatunk eddig még nem ismert szereplőkkel is. Ez az a játék, ahol a részvétel sokkal fontosabb, mint a győzelem! A közös „nyereség” a mesék olvasása, a közös játék öröme. Játszani, mesét olvasni, hallgatni pedig mindenki szeret.

A vetélkedő felmenő rendszerű, hat fordulóból áll. A benevezett 10 csapatból a 3. forduló végére már csak 2 csapat jut tovább a területi döntőre. A területi döntőről a megyeire, majd a legjobb csapat az országos versenyen mérettetheti meg magát. Ez így egyszerűnek is tűnik, de mire eljutnak a csapatok idáig, már 13 mesét kell nekik a legapróbb részletekig tudni. Ugyanis a feladatok nagyon összetettek, sok részletre, fogalomra, tárgyra, szereplőre, színre, számra, tulajdonságra, stb. térnek ki. Már túl vagyunk a 3. fordulón, ahol a 10 csapat közül eldőlt, melyik két csapat képviseli iskolánkat a területi döntőn.

1.helyen végzett a Tündérek csapata a 3.b osztályból. A csapat tagjai: Barna Rebeka Hanna, Horváth Lia, Kontos Kata, Sallai Anna Katalin. Felkészítő: Finta Ferencné

2. helyezett a Mesés mesések a 4.a osztályból.  Csapattagok: Árvai Zsófia, Tóth Maxim, Lakatos Sándor, Tóth Bence. Felkészítő: Soós Lajosné

3. helyezett az Arany holló a 4.b osztályból. A csapat tagjai: Kaszanyi Boglárka, Köteles Arabella, Nagy Dávid, Papp Félix. Felkészítő: Ráczné Göblyös Ilona

Nagyon szoros versenyben maradtak alul az első két fordulóban a még versenyben lévő csapatok is. Említést érdemelnek még: Borók Martina, Finta Fanni, Finta Noel, Tóth István, Veres Csaba, Borbély Endre, Bernáth Gábor, Rima Sándor, Takács Lili Noémi, Fábián Dzsesszika, Lisznyai Mariann, Nagy Vivien, Barna Szabolcs, Szőke Krisztián, Papp Ádám, Fehér Vivien Anikó, Lakatos Alexandra, Lázók Károly Ruben, Csortos Zoltán József, Szabó Bence, Papp Ádám. Felkészítő: Hollósiné Varga Ilona.

 Mindenki nagyon ügyes volt! Gratulálok a résztvevőknek és a felkészítő tanító néniknek!  

                                                     Kovácsné Szécsi Mária /az idei verseny játékvezetője/