Pénzügyi témahét 2018. március 5 – 10

Az elmúlt időszakban került megrendezésre iskolánkban a Pénzügyi tudatosság és  gazdálkodás témahét, 2018. március 5 – 10 között.

A témahét keretében megismertettük tanulóinkat a pénzzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, a pénz történetével, a pénz  kialakulásával.  Délelőttönként a tanórák keretében  a pénzel és a  gazdálkodással kapcsolatos témák kerültek megtárgyalásra.  Minden tantárgyból sikerült olyan órát megvalósítani, amely kapcsolódott a pénzhez. Tanórán kívüli programként rajzpályázatot hirdettünk meg új pénz tervezés címmel, majd kiállítást rendeztünk a legjobb rajzokból. A témahét zárásaként egy egész napos program keretében vendég előadók tartottak előadást a diákok számára. Az előadások témája többek között a fiatalokat érintő Junior bankkártya és annak használata, a hitelek veszélyének és kockázatának a megismertetése, valamint  az elektronikus pénzforgalom volt.  Ezek mellett a tanulók játszhattak a már elfeledett  Gazdálkodj okosan társasjátékkal, különböző internetes játékokkal, megismerhették a magyar papírpénz történetét. A nagyon gazdag programsorozat lezárásaként minden osztály kapott egy doboz csoki Euró pénzérmét, amelyet jóízűen el is fogyasztott. Az itt látható képes beszámolón jól látható, hogy a tanulóink nagyon jól érezték magukat a különböző programokon, és sok új ismerettel gazdagodtak a pénzzel kapcsolatban.

  További képek a témahétről Facebook oldalunkon.